Faktor Vállalkozási Iroda Kft. kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Faktor Vállalkozási Iroda Kft.
Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért
2021. január 1. után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű”. Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője szerint az új szabályok miatt sokan az elektromos fűtés felé fordulnak, pedig a hőszivattyús megoldás üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Hozzátette, egy belengetett uniós pályázat keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére, ami megfelel a leendő feltételeknek, ráadásul azzal szinte nullára csökkenthető az áram- és a fűtésszámla.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.